2008. szeptember 17., szerda

Visszaolvasgattam a blogomat, vagyis a kommenteket. Fura, milyen más idők jártak még akkor, mennyi kedves ember volt körülöttem, akikre a mai napig emlékszem és igen, még most is hiányoznak. Akkoriban a posztokhoz írt átlag komment kb 6 volt, szóval "ment a bolt", de ennél sokkal fontosabbak (voltak?) azok az emberek, akik írtak.
Régi társaság, öreg motorosok már, szinte mindegyik egyetemista vagy dolgozik, de akkor annyira jó volt velük lenni, beszélni, mert szerettem mindent, volt sok közös témánk, észrevétlen egyengették az utamat.. évekig. ( egy kedvenc kommentciklusom) Szóval hiányoznak, sőt, azok az évek hiányoznak, pedig megvan mind, mint emlék..
Ladi, alias Superbeast, alias FarkasFerkó, akivel mélyenszántó leveleket váltottunk (ki tudjam melyik mélcímemen.. meg fogom keresni!!), összeházosítottuk állati énünket és az Íjászban -a sör és füst szag kellős közepén- beszélgettünk a vidékiek és pestiek kapcsolatáról, azaz lehet-e egy nem pestinek egy pesti a vidéki.:D Vagy valami hasonló.:))
Wert, vagyis Hábúú, esetleg BolhaBéla, aki mindig megnevettetett a hülyeségeivel, akivel nagyon-nagyon jó játékot játszottunk akkoriban és nagyonagyon szerettem, kedveltem, hát igen..
YBá, aki még ittvan az éterben és tán ő az egyetlen, aki "komolyan" megmaradt nekem azok közül az emberek közül, akiket az elejétől fogva imádtam, akikkel sokat beszélgettem, vígasztaltak, idejártak, beírtak és estébé.
Aztán negyediknek itt van ZsiriApu, mindközül a legleg, őt nem érdemes jellemezni, őt ismerni kell.. És olyan jó, amikor magától megölel, megkeres és hogy négy évv.. baszdki négy év és még mindig beszélünk (ha nem is gyakran) és tudom, hogy nem felejt el. Sohasohasoha. Szóval ők voltak (vagyis tán még mindig azok) azok az emberek, akiknek túlzás nélkül sokat köszönhetek. Hálás vagyok minden üzenetükért, kommentükért, SMSükért, amit rám pazaroltak, a szavakért, amikkel illettek és mindenért, amit valaha tett értem ez a 4 férfiú, még ha ők nem is voltak tudatában annak, milyen fontosak nekem.
Vannak olyan emberek, akiket nem felejtek el szerintem soha az életemben.. Óvodából is vannak olyan emberek, vagyis az akkori barátocskáim, akik még wiwen is, sőt msn is megvannak, pedig hány év telt már el azóta?! Nagyjából 10-11.
Szerencsés vagyok tehát, hogy megtaláltam őket, mellettem voltak úgy-ahogy és hogy mindegyikükkel tudom azonosítani egy-egy oldalam. Ladival a bölcsész felem, Werttel a hülye vicceket és poénokat, Yurtusszal a bakságunk, Zsiriapuval pedig a darkos részem.

De az igazat megvallva nem ezért kezdtem el írni. Tudom, fura, hogy mindezt most írom le, lényegében a poszt végefelé, de végülis témába vág a kommenteléssel. Egyetlen név: Zsolt. :(
Najó, bevallom nem nagyon tudok erről a témáról írni, mert FÁÁJ, mert NEM ÉRTEM, mert ZAVAR és mert HIÁNYZIK, de emellett előjött nagyon sok emlék a múltból.. Mikor ő is kommentelt a blogomra Vaczkor néni néven(:D), vagy amikor összevesztünk karácsonykor, mert ő hajtott rám én pedig akkoriban még nem voltam tisztában a kedves visszautasítással, inkább lobbantam, mint füstöltem.. És tudom, hogy azokban az években nagyon sok embernek okoztam fájdalmat. Tőlük ezúton kérek bocsánatot. Az igazság az, hogy TUDOM, sose lehetnék az az ember, ha mindaz nem történik meg velem, ami megtörtént rövidke életemben.. És hogy az a kismillió ember, akivel kapcsolatba kerültem (mégha az csak egy részeges estécskéig is tartott), hozzáadott valamit a mostani énemhez, avagy tanított valamire. Nélkülük, a világ, a múltam nélkül nem lennék senki.
Ezért is sajnálom ennyire, hogy Zsoltikával ilyen labilis a kapcsolatunk.. ami persze elég sok mindennek betudható, de ezek nem publikusak SENKI előtt, kivéve egy embert, a Sónt.. Mert ő látott, hallott évekig mindent és mert ő objektíven kezeli. Most, ebben a helyzetben erre még én sem lennék képes.

Legyen elég ennyi mostanra.

2008. szeptember 16., kedd

Most már végigcsinálom, ha beledöglök is.. A gond az, hogy mi van, ha tényleg beledöglöm? Akkor hogy fejezem be?
Már csak 10 hónap és vége.. És fura, hogy azért a végért küzdöm magam szarrá, ami nem is biztos. Mindegy.

2008. szeptember 2., kedd

2008. szeptember 1., hétfő

2008. augusztus 25., hétfő

Akartam írni arról, hogy mi is az a barátság, de úgy döntöttem, hogy felesleges.

2008. augusztus 25., hétfő

2008. augusztus 24., vasárnap

Boldog vagyok.
Most minden kerek és egyre csak kerekedik...

2008. augusztus 17., vasárnap

Valamilyen csoda folytán le volt árazva a könyv 20 %-kal a Libriben, de amúgy is meg akartam venni.

"Nem indulhattam haza, meg kellett várnom a barátnőm, azt, aki egyszer ellopott egy szerelmeslevelet az iskolából hazafelé menet egy postaládából. Katona volt a lány fiúja, s mindig vörös borítékban küldte a leveleket. Akkor még nem tudtam, hogy tényleg sose fogom ezt elfelejteni. Azután sem, hogy elmesélem anyámnak. Ami azért könnyített.
A fiú közben utolért, odalépett hozzám és megkérdezte, emlékszem-e rá az általánosból. Emlékeztem, de nem akartam, hogy szétbeszélje a melltartócsatom tapizását. Azt feleltem, fogalmam sincs, honnan kellene emlékeznem rá. Megnézném-e vele a Blues Brotherst holnap, esetleg. Semmire nem vágytam azokban a pillanatokban jobban, mint randira egy magas fiúval, aki Carreras farmert visel és normális inget pulóver nélkül. És normálisan is beszél. De nem tehettem, nem mondhattam igent, mert akkor tudomásul vettem volna, hogy azt akarja, és részemről rendben. Holott valóban rendben volt, nem a tapizás, hanem az egész, hiszen ezért jöttem én is, ő is és mindenki.
Túlságosan bonyolult ez a dolog, s nem értem, másoknak miért sikerül. Mit szabad megmutatni magunkból és mit nem. Hol a határ. Egyáltalán: hallgatnak-e a fiúk a nemre. Közben vége lett a lassú-blokknak és áramlani kezdett a tömeg. A barátnőm engem keresett. Ugráltunk a sötét park pocsolyái között, nem is értem, honnan került oda annyi nedvesség, és nagyon bántam, hogy nem mondtam igent."

2008. augusztus 17., vasárnap

Fura, hogy nem is úgy alakulnak az ember (baráti) kapcsolatai, mint ahogyan azt szeretné.
Vagy lehet, hogy a legtöbbjük a lelke mélyén nem is azt szeretné igazán, amiről csak hiszi, hogy szeretné.
De az is lehet, hogy minden, ami alakul, az végeredményben az evidencia tökéletes példája. A kérdés csak az, hogy mi lesz később. Érdemes-e olyanért tenni, ami nem látszik működőképesnek.
Ezeken felül én még mindig várok az igazi barátaimra -lehet nem is lesz soha-, de hiszek magamban és amíg van kihez fordulni a problémákkal, addig nem félek.
Akikre pedig kell, azokra várok. És várni kell, ez már egyértelműen látszik.

2008. augusztus 16., szombat

.. a közös blogunkba, és mivel ennél jobban én se tudtam volna a tizennegyedikéről regélni, hát bemásolom.:)

"Tudom, hogy mi aztán nem vagyunk olyanok akik mindN hónapfordulót túlbuzgón megünnepelnénk de bizony mindről megemlékeztünk, annak rendje és mondja szerint köszöntöttük egymást és bizony vissza-vissza tekintett az elmúlt dolgokra és azok (mily meglepő) egyre többet sejtettek és egy-két emléknek szüksége is volt a felelevenítésre. Most, hogy immáron egy évesek múltunk meg is ünnepeltük azt, ill. széppé, emlékezetessé varázsoltuk azt a napot egymás számára. Nem csináltunk olyan dolgokat amik nagyon extrák lettek volna de nekem/ünk rengeteget jelentett. Érdekesen sőt mondhatni szarul indult a nap, mert a korai indulásom (04:31) ellenére is késve értem az Esztihez. Nem is a késés mennyisége volt a kellemetlen, bár szegény várt rám legalább 20 percet (azért nem tudom pontosan mennyit, mert nem mertem megkérdezni ;)) de a borzasztó az volt hogy én tepertem mint állat erre anyámék elvitték véletlenül a forgalmit és a cipőm sem találtam, teszem hozzá sürgősen hogy azt sem én pakoltam el oda ahonnan még most sem került elő...nah de mindezek miatt én voltam a hibás a késésért és bizony az út első néhány perce hallgatással telt az autóban, főleg azért is mert félreértettük egymást és ő a zp-nél várt én pedig az egyetemre mentem (oda ahonnan ő az érkezésem előtt 10 perccel felhívott:S) nah de túl voltunk mindezeken, végre örülhettünk volna egymásnak...dehát mind a ketten idegesek voltunk, ő mérges is volt Rám én meg meg sem tudtam szólalni csak fújtattam, olyan pipa voltam. Nah összevakartuk anyámtól a forgalmit és elindultunk. Persze hogy iszonyat meleg volt nálunk meg volt reggel vagy 10 fok így szarra izzadtam magam a kocsiban ezért hamarjában szóvá is tette a Nyuszim, hogy "Ezeket vedd fel!" és már repültek is hátra az időjáráshoz jobban passzoló ruhák. Nos ekkor kaptam körülbelül idegrohamot mert a tökéletesnek indított napunk, némi lótás futásommal az elején el lett baszva és rallizhattam én az 1-esen lófaszt nem ért a késés, a forgalmi és a későbbi dugó miatt. Nos igen én naív azt gondoltam, hogy ha a térképen be van rajzolva egyenesre egy út és én az ujjam nagyon hamar el tudok jutni (az úton) A pontból B-be akkor az autóval sem lehet bonyolultabb, nos az út a budai rakpart volt, az időpont aug 14. 11:30 (és ez azért fontos mert az aug 20-ai programok miatt már ekkor a fél rakpart le volt zárva no meg egy kis metró meg vmi csatorna bizbasz.....hát araszoltunk. Nah de megindult a sor és látszott, ahogy evickélünk kifele a dugóból úgy kezd oszlani a rosszkedv. Én továbbra is iszonyatosan nézhetem ki, ugyanis férfi ember lévén úgy izzadok mint egy ló és ez akkor már a patakokban kategóriát is elérte! Nah de apró nevetgélések Leányfalun és Visegrád következett, ahol viszonylag hamar megtaláltuk a bobpályát és apró frissítő (rögtönzött zuhany a parkolóban) és némi elemózsia után fel is ültünk a bobra. Nah de itt kell megemlítenem, hogy mivel szeretek enni és imádom a finomat ezért is volt hatalmas ajándék, meglepetés mikor EszterM felsorolta a mai menüt, élén a rántotthúsos szendvicsért amit mind a 2en úgy imádunk, folytatva a muffinnal, a gyümölcsökkel és a őtt kukoricával. Hát mivel nem igen ettünk aznap addig semmit így mind2en nekiláttunk a pusztításnak a kocsiban és az életmentő falatok után indultunk csak a bobhoz. Hát igen, az én csajom és IMÁDOM. Persze, hogy mindNt ő csinált a rántotthústól a főtt kukoricáig!:D Aztán eljutottunk a bobig, csúsztunk 2t, aztán egy kis pihi a kocsiban. Úgy emlékszem hogy ekkor adtuk át az ajándékokat a kocsiban. (2esével csúsztunk így nem tudom pontosan meik szünetben volt az ajándékozás:$) Természetes volt hogy titkoltuk egymás elől hogy mit kap a másik, de a nap fő ajándékai a programok voltak egymásnak, melyek közül ő tervezte, szervezte a visegrádi bobozást én pedig a vacsorát a Trófeában. Ezen felül nem hagyhattuk egymást ajándékok nélkül de megbeszéltük hogy nem fordítunk rá akkora energiákat. Én a 'Bevezetés a Hold'em pókerbe' című könyvet kaptam, amit Ed Miller írt és a nemis oly távoli terveim között szerepelt, hogy vegyek egy ilyen témájú könyvet, kicsitmélyebben elmerülvén a póker világában, röviden tökéletes ajándék! De ezen felül kaptam egy marcipán figurát amely nagyon közel áll a sziwemhez hisz egy nyuszit ábrázol és már egy jó ideje így becézem, teljesen olyan mint ő. Én ezekhez képest gyenge, kicsi ajándékokat adtam, ami bánt de a programok voltak az igazi ajándékok így csak kicsit nyomja a lelkem. Egy óvatlan pillanat még régebben egy üveg pálinkát kért tőlem amit ha el is felejtett, hát most megkapta :D mert azt szeretett volna és mert tudom, hogy a körtét szereti a legjobban így semmi hátsó szándékkal, kizárólag mértékletes fogyasztásra de ezt adtam neki, no meg egy nyakláncot ami lehet hogy gagyi meg nem egy nagy ajándék de mondtam már neki, hogy gyönyörű szemei olyanok mint a Tigrisszem, hát ezt szántam neki:) Remélem tetszett és akkor elégedett lehetek. Miután kiboboztuk magunkat, ezzel egyidőben megérkezett a tömeg és lassan indulnunk is kellett. Gyömrő felé, nyoma sem volt a rossz hangulatnak csak szerelem volt és vidámság :P Miután hazaértünk, fürdés következett, rendbeszedtük magunkat és indultunk is volna a Trófeába de a kicsikém problémázott még egy kicsit, hogy "Ugyan melyik ruhája nem áll rajta hülyén!?" ami igencsak felesleges, hisz bármit visel ő a legszebb és tudtam, hogy azon az estén különlegesen gyönyörű lesz, nem is csak a ruha miatt hanem mert tudtam, hogy élvezni fogja, hogy én is csinosban leszek és ott fog ragyogni mellettem. Így is lett. Akár csak a kocsiig mentünk ki vagy az autóból kiszállva az étterembe libegtünk be, ő volt a legcsodálatosabb és az én kis virágszálam:) Az étteremben az azstalunkhoz kísértek ahol ott várt mint a rózsa amit az asztalhoz kértem és szerettem volna egy szál gyertyával 'emelni az est fényét' és ezzel is romantikusabbá tenni az estét. Kértünk egy finom bort, amely igazán jó választásnak bizonyult és hozzá láttunk a válogatásnak, evésnek, beszélgetésnek, emlékezésnek, szerelmeskedésnek, persze csak visszafogottan mégiscsak egy étteremben vagyunk és nem lehet órákig csak csókolózni... Őt eleinte frusztrálta, hogy mások nincsenek csinosba de ez a MI napunk, esténk volt így nem nagyon akartam másokkal foglalkozni. Szerintem, jól sikerült, finomakat ettünk, ittunk, próbáltam határozott férfiként terelgetni a vacsora ütemét, a rendeléseket és mint utólag kiderült ezzel igenis sikerült imponálnom neki:) A vacsora után egy könnyed séta következett a hősök és a városliget érintésével. Még ekkor is (kb 11) igen meleg volt így zakó nélkül és rövidet sétáltunk, jókat beszélgetve közben:) Végül elvágtázunk a kocsihoz és haza autóztunk az éjszakában. Otthon kissé fáradtan, de annál szerelmesebben zuhantunk ágyban.... Most itthon ülök és fülig érő vigyorral írom soraimat miközben ő messze van és csak vágyódok a hétfő estéért. Bármi is történjék tudom, hogy szeret, szeretem és ez számít. SZER"

2008. augusztus 13., szerda

Most jöttem a fodrásztól. Elgondolkodtam.
Miért nem tudta eddig egyetlen fodrász sem úgy megszárítani a hajam, ahogy azt én szeretem?:) Furcsa, hogy legtöbbjüknek ez a göndör haj valamiféle fekete bárányként funkcionál. pedig a mostani egy jó fodrász. Lehet vele dumálni, jó termékekkel dolgozik, jól vág... De utálom, amikor valaki csigásra szárítja be a loboncom, de az nem megoldás, hogy akkor kihúzatom. Lehet, hogy nem is pártolná senki azt a kettő közti állapotot, ahogy én hordom.:D Na mindegy, viszont vészesen rövid lett.Mindenesetre úgy gondoltam ki, hogy decemberre pont el fogja érni azt a hosszt, amiből már szép esküvői kontyot lehet csinálni - szalagavatóra.
Najó.. Már tervezem a holnapi "menetrendet", mit mikor, hánykor. Ja, holnap 1 évesek leszünk (úúúú) és van mindenféle vidám, meg romantikus program (najó, csak 2), de arra muszáj volt drága sminkszereket vennem, de csak mert _létfontosággúak_ voltak... Meg a ruha, az uzsi, a minden.
Úgyhogy most elmegyek stresszelni, és holnap ne keressetek.

2008. augusztus 12., kedd

Tudom, tudom, nincs is szombat.